Hát mondja, Uram, mégis mit képzel magáról,
hogy csak úgy letépi a leplet egy ártatlan lányról?
Hogy lehet maga ennyire goromba,
csak úgy besétál az álmomba.
Nemhogy nappal, de éjjel sem hagy békén,
ingadozni hagy egy szakadék szélén,
melybe ha zuhanok, elvesztem eszemet,
maga ott vár lent s megeszi a szívemet;
mindezt oly udvarias mosollyal:
nem tehetek mást, úszom a folyóval.
Hallgatom, Uram, miért képtelen engem bántani,
ha elpusztít teljesen, akkor sem tud ártani.
És Uram, ha magát nem láthatom,
inkább minden hangom kikiáltom,
de ha végre tekintetünk a másikéba fúródik,
szívem-lelkem-testem az Önéhez bújik.
Egy pillantással megölt s feltámasztott engem,
olyasféle lavinát indítva el bennem,
mely nem tudom, honnan, de Ön felé tart,
és már minden rosszat elvitt, betakart.
Ön illetlenül letörte szívem lakatát,
Óh Uram, én imádom, akarom, szeretem Magát.

A bejegyzés trackback címe:

https://blooddrunk.blog.hu/api/trackback/id/tr224661716

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.