Te aljas, te galád!
Csak néz az egész család,
Mitől oly boldog ez a lány,
Arcát miért nem fedi árny?
Hát azért, mert szívébe egy csaló
Lopta magát, mint Trójánál a faló.

S azon a délutánon, a 'Szigeten,
Kérdés nélkül is megvolt az igenem.
Szívem lakatához egy kulcs kellett most már,
Ez te vagy, te leszel és mindig is te voltál.
Bár lehet, hogy majd az egész világ minket bírál,
Minden egyes porcikám csakis Téged kíván.

Próbálom leírni szép szavakkal,
De olyan, mintha virágokat borítanék salakkal,
Próbálom eljátszani a húrokon,
Erőtlenségét a lelkem veszi zokon,
És próbálom lerajzolni színes ceruzákkal,
De nem tudok oly élethűt alkotni e fákkal.

Szemeidben látom az örökkévalóságot,
De emberek vagyunk: a félelem rág ott,
Hol csak a szerelemnek kell helyet adnom;
Félek, hogy megsebezlek random,
Akarattalanul, szeszélyből és kínból,
És lelkünk vére, e bíbor
Folyadék ömlik majd szerteszét,
Felmarva mindent, mi szép.

És amíg kitart a rettegés,
Úgy érzem, addig együtt leszünk és
Féltjük egymást egymástól,
Egymásnak serceg a papíron a toll,
Mert Te vagy én és én vagyok Te:
Egymás vérét szívva, szabadon szeretve.

Szerző: Blooddrunk

2 komment

Címkék: szerelem

A bejegyzés trackback címe:

https://blooddrunk.blog.hu/api/trackback/id/tr884718576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.