Végre újra öröm járja át a testem,
elsöprő erővel, hogy majd' elestem,
ez az eufória... Hihetetlen!
lelkemet megetettem.
És most elégedett, tettre kész
Ordítja boldogan nekem: élsz!
A mosoly el nem illan,
szemembe emlék nem villan,
csak úszom az árral, hagyom, hogy vigyen,
sok kell ahhoz, hogy tényleg elhiggyem.
Meglelt a lelkem másik fele,
és alig várja, hogy egyesüljön vele.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.