Csak állsz előttem, nem tudod, mitévő légy,
Akkor sem kapsz választ, ha tetemeden zümmög a légy.
Elsápad az arcod, számolod a perceket,
És elméd halott álmokat kerget.
Torkodba kést szorítok, a képedbe nézek:
Fogalmad sincs róla, mennyire szerettelek...
És mennek a tavaszok és jönnek a telek,
De akkor késő megtudnod: mindig is szerettelek.
Ha húsodba mélyen váj majd ez a penge,
Engem borít a vér, rettegés ül szemedbe.
Akkor eljön majd érted és elvisz a Halál,
Csakis én tudom: közénk csak a Kaszás áll.
Puha kezed volt lelkemre a gyógyszer,
Hiába minden, itt a vég volt a módszer.
Sosem voltam eltökélt, hogy téged tönkre tegyelek,
De értsd meg végre már: én csak holtan szerethetlek.
Egymásba martunk, mint két vérmes kígyó,
Őszintén hiszem, hogy nekünk ez így jó.
Egyikünknek halni kell, hogy a másik éljen,
Egyikünknek hallgatni kell, hogy a másik beszéljen.
Egyikünk élni akar, míg a másik deviáns,
Egyikünk majd behunyja a szemét, hogy te láss!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.