Évikének Évikéről magamból.

Nem merem mondani, de nagyon hiányzol,
Már nem lehetek veled, ha fázol.
Miért is mondanám el neked,
Nem hallgatnád meg, hogy szeretlek.
Csak reménykedem, hogy te is érzel még,
Hogy nem mondod azt: "elég".
"A szívem már darabokra törött,
Sötét angyalom, legyen álmod örök".

Betegek vagyunk mindketten.
Még mindig nem tudom, mit tettem.
Eltaposott virágokat szedek,
Kiégett mezőkön búsan megyek,
Erdőm fái mind halottak:
Kiáltó szavaim sosem hallottad.
Mondanám, hogy nem érdekel,
De még mindig Te vagy, ki kell,
És kikel majd ennek virága;
Fekete lelkem végtelen pusztasága.

Nem érzek már dühöt, vagy mérget,
Szívemen a láng már nem éget,
Szárnyukat sem verdesik ékes pillangók
Boldogságom darabkái tűnők és illanók.
Hogy képes az üresség eltölteni;
A hiány madara tört tojást fog költeni.

Szögezzetek fel az első jó fára
Testem miatt majd újranő szára
De lelkem örök ürességben teng
Érte majd csak egy rövid dal zeng:
"A reménytelenséget mindig is tagadtam
Éltemben, míg ember voltam..."

(idézetek: Evanescence - My Heart Is Broken és Lost in Paradise.)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.