Mutatom minden nap a vidám arcom,
De közben démonaimmal vívom a harcom.
Mosolyogva, röhögve féltem az énem,
Mert az arc, mit látsz, az egyetlen reményem.
Nem segít semmi, hogy maszkom megtörd,
Beláthatsz mögé, de ennél nem lesz több;
Összenövök vele, jó ez így nekem,
Míg pengémmel nem játszik kezem...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.