Minden nap egy-egy utazás
a múltba, az elmém egy kutat ás
és kérdéses, hogy visszajut-e egyáltalán:
amit remél, csak egy ál-talán.
Tudom legbelül, csak képzelem a réget
és e tény szaggat, tép és éget,
emlékeim porrá válnak, elviszi a szél,
ami marad csak beszél, beszél, és beszél...
Hogy igaz legyen, remegve várom,
hogy mindez valóság volt, nem csupán álom.
Minden zavaros, elterít a káosz,
nem érdekel már, mi jó és mi káros.
A porrá vált emlékek kaparják a torkomat,
és vakvágányra terelik elátkozott sorsomat:
a sok dal közül egyet kiválasztok,
a húrokon keresztül könnyeket árasztok,
utolsóként adom elő e remeket,
de már a Halál mozgatja a kezemet.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.