Gyűlölöm, gyűlölöm az álmaimat,
e világ mindig egy hazug képet mutat,
egy szebb és jobb valóságot,
miből felébredni oly kár volt!

Gyűlölöm a szép álmaimat,
hol egy isten nektárral itat,
és ambróziával etet,
mibe mérget csepegtetett...
Hazugság az egész!
Az álom halála kevés!
Kín visszatérni az igazi létre:
az emléket csalfaság csalja lépre,
mindkét fül megsüketül,
az agy lángol, a szemen hályog ül.
és a tudat, hogy semmi sem volt igaz,
most már mérgező gaz.

Hogy szeretem a rémálmaimat!
mert tudom, hogy valótlan sirat,
és ha mégis igaz lenne,
hát felkészít az ébredésre...

Jó álmok kerüljetek engem,
ne kelljen jóról rosszra ébrednem,
és jöjjön a sok rémség éjjel,
szakítsátok elmémet széjjel!
Rémálmok és szépek rám hiába szállnak,
ha tudom, hogy valóra sosem válnak...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.