Születtem május 16, kilencvennégyben,
sírtam, úgy meglepődtem, hogy éltem.
Pedig nem először jártam már itt lenn,
és ki tudja, hányszor távoztam innen.
Csendes, néha veszélyes gyerekként
élveztem a létet, velőnként, erenként.
Nagyobb közösségben a távolikat kerestem,
- tágabb körökben mindig is feszengtem -
akiket a sors végleg kitaszított
én felleltem őket itt-ott,
mielőtt talpra álltak, elhagytak
vagy én dobtam el, s maradtam magamnak.
Később, ahogy egyre bővült az elmém,
magamra több és több álarcot kenvén
sosem voltam egyedül, de mindig magányos
és nem érdekelt, lelkemre mi káros.
Pusztítottam, véreztem, de éltem,
harcoltam, tanultam, sosem féltem.
És önkívületben kerestem és kutattam,
visszakapom-e azt, amit adtam.
Végül rájöttem, bármit is tettem,
azt vissza sosem vehettem.
Így segítettem, viszonzás nélkül,
a sikert pakoltam magamba emlékül.
Majd a rosszat se tudtam jóra fordítani
nem tudtam mást, csak csendben ordítani,
lelkem hamvai kiáltottak valamiért
egy hozzám hasonló, elveszett szívért.
Végre megtaláltam! - gondoltam
míg a kedélyeket egyre csak borzoltam.
E lélek csak kiszipolyozott
A hamvaimba bele is hugyozott..
Ekkor haltam meg végleg, teljesen.
Dühöngtem, sírtam, és elvesztem.
Nem hittem, jöhet-e feltámadás,
vagy legalább valami más...
Talán elhagytam akkor mindent
de rájöttem, akkor lett meg itt bent
az, amit ténylegesen kell tennem:
segítenem, végignéznem, majd mennem.
Sosem egyedül, mindig csak magányban
és elhagyatva örökre a sárban.
Feltámadtam. Éreztem az erőt.
Az igazit, az eleget, a kellőt.
Borzasztóan és mocskosul fájt,
de menteni kell(ett) e fajt.

És berobbantál az életembe.
Mindig is részt vettél benne
De egyikőnk sem tudott róla.
Mosolyogtam és a Holdra néztem,
hallom, hogy velem vagy és érzem,
így hiányod számomra nincs
és nem fojtogat már a bilincs,
a magány rozsdás béklyója,
meglett az életem sója
- mikor a bagoly huhog
a farkas bundája suhog -
ekkor vagyunk egyek
álmok szárnyán hozzád megyek.

A bejegyzés trackback címe:

https://blooddrunk.blog.hu/api/trackback/id/tr774635407

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása