Egy vidám, élelmes leány vagyok én,
Tengetem napjaim a Föld kerekén.
Sok a szép emlék, mi ideköt,
De annak, mi taszít, száma még több.
Csak egyszer hagyj el két percre
A mosoly lehervad, homály ül szememre;
Szép emlékeim kezdenek kínozni,
Rettenetes időket hivatottak hozni.
Hiába pofoznám fejem, vagy falba ütném
Tüzes vasukkal a gondolatok agyamat sütvén
Megőrjítenek, széttép a fájdalom,
Nem segít rajtam semmi szánalom.
Nem kell, hogy meghallgass, hogy kérdezz
És firtass: „Jesszus, még mindig ez?!”
Legszívesebben már elhagytam volna mindent
És kezdtem volna új életet ott fent,
Hol nem jár ember, kibántson:
Örök magány volna a barátom...
Ki nem hiányzik, nem hagy el, nem kér
Bár ajka sincs, így azon szó sem kél.
Mert a magány csak akkor bánt
Ha épp nem vagy egyedül. Lelkeden akkor szánt
Hatökrös ekével, szögesdróttal irtva azt,
Mi egykor szép volt. Helyén csak gaz.
Szenvedek, meghalnék, ordítanék, sikítanék
Fetrengenék kínomban, káoszt raknék
Minden jónak helyére, vérrel, bánattal
Borítva a gyönyörűt, öntenék imádattal
Minden ocsmányt, lúgot, savat, moslékot;
         ...
Hol én vagyok, légy egyszer ott!
Érezd, hogy becsapnak, érezd a hiányt!
Takarítsd, mit más lelkéből kihányt!
Marják bőrödet az évtizedes sebek
Akarom, hogy szenvedj, szenvedj, SZENVEDJ!
         ...
Átkokat szórok, míg én sem vagyok áldott.
Mi a fasz bajod van? Már nem is tudod,
Mitévő lehetnél: Taposs egy halottat
És testét-lelkét-mindenét kifosztva hagyd!
Egy nap talán olyan leszek, mint te
Eltiprott emberek véréből merítek.
Törölközz hát abba, hogy én voltam a hibás,
Igazad van, ki lehetne, óh mondd: KI MÁS???
         ...
Segítsen valaki, könyörgöm, halni meg,
Vagy törölni örökre az emlékeimet...
         ...
Folyhatna könnyem a végtelen időbe
De lelkem már nem puha, vagy pőre
Fel van ez vértezve, kérem, nézze!
Szögesdróttal, tűzfolyóval van ez védve!
Belül ül az őröm, az ősöreg Kém,
Lesi, de nem látja, ki néz épp felém...
Egy szinttel lejjebb hű társam, a Vágy,
Sikoltva kiált: Hol egy társ, hol egy barát?!
Vágy – önző, csak akar és akar és vak:
Nem veszi figyelembe, épp mije van.
Törne följebb, kúszna, mászna,
De sosem kapja meg, mit kívánna.
A kettő között ingázgatok én,
A Kém megfojt, a Vágy meg engedné...
Csak magadra számíthatsz, ezt tanuld meg
Egyébiránt szerzel pár keserédes évet.
Emberek jönnek, az elmúlás meg fáj.
Magadnak maradsz biztosan. De ha már nem muszáj...
         ...
Engedj, hadd törjek innen fel!
Szörnyeteg énem önmagamon lebzsel.
Értsétek végre már meg, hogy mit akarok!
Szeretni szeretnék. De nem hagyom, ha ti sem hagyjátok...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.