Mint ágtól a levél, lehulltam
nem, nem feledhetem a múltam
ragaszkodnék, mint ághoz a levél
de tudom, te semmit sem tennél
csak taszítasz; ősszel a klorofill
az erő elillan, nyoma sincs.
  Kemény földre érkeztem
   - a hideg valóságba
  nem tudom, mit vétkeztem
   - csak nézek a Magányra
egyes egyedül.

Mint ághoz a levél, úgy lennék!
De mint ágtól a levél, mennék...
El messzire, vissza soha nem térek
sehol sem jó, rohannék, félek
mi lesz velem, ágtól levél
fagyott világomba csöpög le vér.
  Mennem kell? nincs hova.
   - növessz majd új levelet.
  itt ez a kis sötét szoba
  - kiszúrom a tágra zárt szemeket -
vakvágányon.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.