Én vagyok a zaj, ki a némaságot hozza,
a csend vagyok, ki a hangzavart okozza;
ha társam van a bajban, elzavarom,
ha társtalan vagyok mégis őt akarom.
Humoromban sokszor mondok komolyat,
vidám vagyok, de kutatom a komorat;
én vagyok a sötétség, ki lopja a fényt,
fehér vagyok, ki ontja a feketét,
a fény, ki elvakít s sötétet hoz terád,
a pillangó, ki csontodról minden húst lerág.
Hogy rosszat kapjak, adnom soha nem kell,
de minden csepp jóért a lelkemből veszek el.
Mozdulataimból kitalálhatsz mindent,
mert mindketten tudjuk, mi köt össze minket,
de magamhoz nem láncol semmiféle kötél,
nem tudom, mit teszek...hát ezért szöktél!
Lehet, ki tudod számolni az életem,
de jómagam sem tudom, ilyen mégis hogy lettem...
Csak feltörnek a gondolatok, ki tudja, mit teszek,
egy dolog biztos: önmagamban elveszek,
mert én leszek a zűrzavar, ki hozza a rendet,
a szabály, aki káoszt is teremthet,
mint víz, mikor kezeid közül kifolyok,
de szilárd jég is, gőz, mi tűz fölött lobog,
a lágy kő, mely simít s a selyem, mi vág,
a lég melyben felforrsz, a sebet hűtő láng.
Rettegek, ha nincs mitől; ha van, félek
amíg vagyok, pusztulok;ha meghalok, úgy élek.
ahogy folyik életem, abban lelem halálom,
örökre lecsukott szemem nem lesz más, csak álom.

(Viad Hairr nyomán.)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.