Sötét hollószárnyával csapkod
körülrepdes a dalolászó Halál,
ritmusa a fejemben kattog
zenéje pokolra visz talán...

Mellette búsan battyog a Magány
fekete köpenyét lengeti a szél
az őrületbe is kerget akár
csendes ajkán dal nem kél.

A szép utat így hárman járjuk,
- kidőlt fák, mérgezett patakok -
s türelmesen csak azt várjuk
a hold kinek hoz szebb holnapot

A két társam tán egy,
mindkettő vigasztal,
de nem tudni, ki hova megy
s ki önt le forró viasszal.

Halálos magány - magányos halál
mindkettő csak arra vár
a harmadik fél meg bután áll
tudja, tenni bármit kár.

Külön-külön vagy együtt
valamelyik úgyis magával visz
a Magány, ki a Halállal feküdt,
s vele egy pohárból isz'.

Halálos magány - magányos halál
utam végén mindkettő áll
kézen fogva mosollyal kaszál,
sötét felhő alól fekete toll száll.

Egyszer úgyis elpusztulsz
nem kell hozzá sok idő
míg magadba butulsz
s az őrület kijő.

Rágja a lelked
mint ruhát a moly
messzire viszi eszed
a résen az érzék kifoly':

Ne tátsd a szád
betér a rossz
kitör, mi fáj
de marad a kosz.

Hunyd le a szemed
zárd ki, mit hall a fül
minden kívül reked
míg lelked egymagában ül.

Meg kell hagyni, meg kell hagyni,
van egy pont, mi tönkre tesz
nem kell jót vagy rosszat kapni
önmagadért felelsz:

Lépned kell egyszer
mindent hagyj ott
így tökéletes leszel:
a legszebb élőhalott.

~preludium~

hányingerem támad
hogy pont te ütnéd a pofámat
te, aki maszkja mögött is gazdag
képet mutat, de csak gazzal
teli ezek szerint nem látod
hogy hazug barátod
önnön lelkiismereted?
mellkasod büszkén verheted
,,én, én vagyok az áldozat!"
úgy hiszed semmin sem változtat
egy képet élsz csupán
a valóságra meg bután
nézel s bámulod
az ámulót
ki látja a valót
mit a képed tükörbe rakott.
hiába fáj
- óh, de kár -

Hidegvérrel űzöm mesterségem,
nem tudom már mióta végzem;
bár még mindig gyűlnek a strigulák,
elmosódnak a véres figurák.

- érted jövök majd éjszaka,
s elrejt engem a vér szaga -

Röppennek a fejek, szakadnak az inak,
és mindez csak ádáz ellenségek miatt.
Dolgom végeztével érkezik a bér,
és csak folyik és folyik és folyik a vér...

- érted jövök majd éjszaka,
s elrejt engem a vér szaga -

Kilencvenkilenc véset a falon,
a kilencvenkilenc életet falom,
a századik még ma éjjel meglesz,
gyere csak, pengém, te ma még kellesz.

- érted jövök majd éjszaka,
s elrejt engem a vér szaga -

Aludnék, fáradt vagyok már,
egy bérgyilkost senki se sajnál;
a hold benéz az ablakon
díszes tőr siklik a nyakamon...

- nem jövök érted éjszaka
s leleplez engem a vér szaga -

Szokásos munka. Tiszta és rendes,
bár most ruhám vörös és nedves:
életemben először a kezem remegett,
hibázva metszettem el az ereket...

- sehová sem megyek éjszaka
messzire repít a vér szaga -

A századikon is túl lettem,
a századik virágot is leszedtem;
a pályámat, mit vérrel öntöztem,
az éjt, melyhez öltöztem,
elfelejteni soha nem lehet:
egy ilyen csak egy dolgot tehet.

- gyilkos szellemként járok éjszaka
és nem érdekel más, csak a vér szaga -

Csak fekszem a hírhedt falam mellett,
haldoklom; ez már nagyon kellett.
Mindjárt végleg eltépem a lélek-fonalat,
S saját véremmel húzom az utolsó vonalat.