~preludium~

hányingerem támad
hogy pont te ütnéd a pofámat
te, aki maszkja mögött is gazdag
képet mutat, de csak gazzal
teli ezek szerint nem látod
hogy hazug barátod
önnön lelkiismereted?
mellkasod büszkén verheted
,,én, én vagyok az áldozat!"
úgy hiszed semmin sem változtat
egy képet élsz csupán
a valóságra meg bután
nézel s bámulod
az ámulót
ki látja a valót
mit a képed tükörbe rakott.
hiába fáj
- óh, de kár -

~interludium~

csak bánlak, szánlak
hogy mikké válnak
a fontosak benned
de tudom, menned
muszáj volt
hisz ami holt
azt minek tartom én
igazad vélném
ha nem volna olyannyira kemény
mint a fal, mi jön felém
és összeprésel, mint férget
a kisgyerek, mit kerget.
hiszed, hogy csótány lettem
csak egy kis erőt szedtem
mert kell a bosszú
- mint fa és szú -
majd én is zabállak
de fel soha nem fallak

~a cappella~

a halált nem érdemled
az béke - nem lelheted
nem engedem, hogy morpheus
leple alatt ússz
álmodva - az béke
neked kín kéne

~fuga~

csontjaid egyesével
törni éjjel
és újra, míg forr
véred mint a bor
vörösen lágyan
felolvadva vágyban
mondanám: ez testes...
és jó színben sem festesz...
miért lennék kedves?
mikor ajkam még nedves
életed levétől
mit vártál e pokolbéli levéltől
és míg bőröd szárazra szikkad
a nap már százszor is pirkad
vértől veresen
és te fekszel, véresen
kiterítve mint egy állat
a percek nekem szállnak
neked ragadnak
körmeid szakadnak
ujjaid végéről
haladva érre-érről

kicsiny csíkok
hangos szitkok
szád szegletéről
kicsiny csíkok
hangos szitkok
szád szegletéről

szép kék szemeid
még nézik-nézik
a gennyes falat
mindkettő csak egy falat

két lélegzet
késem mellett
arcod rejtekéről
két lélegzet
késem mellett
arcod rejtekéről

hajad mint holló
tolla hull - óh
a kín mi küldi
szörnyt szülni
lelkem mélyére
száműzve, kérve
könyörögve a halált
- hallom-hallom kiabált -
és sikolt a csend
és a magamra kent
mocsok-vér ordít
- a pokol kaput nyit -
a tűz, mi éget fent
a jég, mi megöl lent
ah, számomra ez édes
hiszed, hogy véges
életed szenvedés
míg szenvedsz élsz és
halódom veled én is
nem leszel immunis
nem hagyom neked
de élni fog lelked
csak a tested ölöm meg
apránként, öreg
beteg, de élő lélek
sötét, vak, néma,
csonkolt, béna
mert így akarom
ütésre mozdul a karom
de én is halok
látok nézek hallok
mégis halok, mégis halok
mert benned lakok
te sehol már
valami vár, valaki vár
kopog, dühöng, kopog,
közös lelkünk zokog
dühöng, dörömböl
ölne ő is örömből
nyiss ajtót nyiss
ha szerencséd van: nyissz
nyöszörögj, könyörögj,
halott! halott! halott!
betör az őrület
hát vége lett
szabad vagy? nem
még meg kell tennem
egy utolsó...
sebre só...
szembe jó...
sav való...
elhaló...
ziháló...
pisztolygolyó..

~postludium~

repülj, tárd ki szárnyad
megnő az árnyad
újra felettem
de megretten
fény, fény árad
fárad, szárad
a vér a padlón
fekszel alvón
lehunyva szemed
mosoly reked
békés arcodra
béke... mint kobra
hasít a légben
szakad a végben
a gondolat
rólad
őrület, őrület, őrület
jaj mi lett
neked jó
pisztolygolyó
véres mocsok
agyvelő, csontok
zsigerek, hús
ép ész... huss
pisztolygolyó
neked jó
őrület, mánia
halál fia
véreső, üvegország
kövek, bombák, kaszák
nézlek, de nem látlak
érezlek... itt vagy
rácsaid az enyémek
hangod nekem ének
halálod az élet
végre véged, végre véged.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.