A szerelem nálam, mint egy gyertyaláng:
Szinte meggyulladt, de már el is oltják.
Hiába sétálgatok körbe és körbe,
Hogyan is nézhetnék így tükörbe?
A kezem görcsösen szorul ökölbe,
Ha teszek valamit, azt is csak tökölve...
A közöny mértékére nincsen fogalom,
Az érzelem elszállt, többé meg nem foghatom.
Nem tehetek róla, de lelkem szava furdal,
És gitáromon bánattal csendül egy új dal:
,,Nem gondolom, hogy bárki is kedvelt engem"
Ez az én hibám, de hogyan állnék ellent...
Kedvem volna sírva, őrjöngve ordítani,
De sorsom kerekén így sem tudnék fordítani.
Jobb volna elszakítani ezt a vékony láncot,
És tartani távolról egy gyenge pókfonákot-
Nem olyan könnyű a burkomon átlépni,
Mert nem lehet törni, zúzni, tépni:
Csak vastagabb és keményebb lesz a buborék,
Nem csoda, hogy aztán mindent bú borít.
A várfalnál belépést kapni lehet egyszerű:
Ne légy türelmetlen, inkább légy ésszerű
Tudom jól, hogy szeretsz. Valamelyest én is.
Szebb lesz majd a nyár, mert szép volt e tél is.
Küzdhetnél értem, de erről már lekéstél.
Nem mondom azt, hogy tőlem időt kérjél.
Ne kergess miattam hiú ábrándokat.
Kívánok neked szép napokat, sokat!
Végszóul ezzel zárom neked szóló versem:
Ne falj fel másokat, úgy ahogy van, nyersen!
Hidd el nekem, egy nőnek kell a szabadság,
Lelküket is adni csakis úgy tudják.
Mert a test: egy eldobható használati tárgy,
De a lélek csak úgy száll, ha fűti a féktelen vágy.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.