Üzenet egy barátnak, ki éppen most elhagyott,
és a többinek, ki régen tépett új nyomot.
Semmiféle "elbocsátó, szép üzenet" nem lesz:
vissza ne gyere, nekem többet nem kellesz!
Kívánom, hogy bízz egy embertársadban,
lelj benne békét, úgy, mint senki másban,
élj vele sok hosszú-boldog évet,
érezd, hogy ennél többet ember már nem kérhet!
Majd hagyjon el Téged is egy rossz pillanatban,
távozzék el Tőled, ahogy Te is, halkan...
ne szóljon szája, mi is volt az ok,
sínylődj Te is, elég nem lesz a sok!
Sokkoljon Téged is, ha mással látod mosolyát,
érezd meg a boldogtalanság legalját!
Tépd magad magányodban - mégis, mit tettem?...
ne félj, mert könnyeidtől majd ő sem retten.
Kívánhatsz neki bármit, tesz rá magasról,
ahogy Te is, Édesem; rájöttem magamtól,
hogy nincs kiben megbízhatnék, mert
nincs olyan szív, miben a kert
virágaim befogadná, nincs ember,
ki mondaná, értem meghalnod nem kell
és nincs az a lélek, kinél társra leljek:
már rég nem tudom, mégis hova menjek.
Kívánom őszintén, puszta gyűlöletből, Barátom:
hogy Rád emberfia soha-soha ne találjon!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.