Kell egy inger, egy hatás,
Amire azt mondom: ez faszás!
Mondj valamit, amire jön a reakció:
Üdv, szervusz, vagy viszlát, szió!
Tessék, Évi, itt a szó: "szar"
Szedj ki ebből, vagy mélyebbre kaparj.
- Bal kézben a cigim, jobb kezemben toll
- Lábamon bakancs, nem panaszkodom.
Rajtam rakat ruha, remegek mégis
Van, mi nem fűt, fázhat ám a szív is
Tudom, elhagysz te is, egyre távolodsz,
Nem beszélsz, nem kérdezel, nem morogsz,
Körbevesz a sűrű erdő, leállt a termelés,
Egyre kevesebb favágó, kevesebb fűrész.
Jönnek-mennek a percek, évtizedek maradnak,
Egyre jobban érzem: én is maradok magamnak.
- Bal kézben a cigim, jobb kezemben toll,
- Egyedül vagyok, de nem panaszkodom.
Fülemben-szívemben szívem dobog,
És figyel; vele hallok, pillantást vele dobok.
Nyelvem durva posztó, követ morzsol fogam;
Te csak ennyit látsz? Elfogadom, jól van.
Kívül-belül fekete, ne is kérdezz többet,
Nem tudhatod, engem milyen kereszt követ.
Lennék csak együgyű, tudatlan bolond
Nem is volnék ilyen, annál inkább boldog.
Kevés gonddal jár a kevés gondolat,
De nem erről szól most e szónoklat:
- Bal kézben a cigim, jobb kezemben toll
- Nem vagyok már egyedül, így nem panaszkodom.

P.S.
...Nem élhetek már, nem lehetek
Nem gyűlöllek eléggé, hogy szeresselek...
 

Nincs harag. Gyere csak.
Jöjj, hogy megfojtsalak.
Nincs harag. Lépj közelebb,
hadd akasszam nyakadba a kötelet.
Nincs harag. Gyere hát!
Mélyesszem eredbe a borotvát.
Nincs harag. Ölelj át,
És szívedbe szúrom szívem gyilokját.
De ne feledd: nincs harag,
Miután hullád egyben nem marad.

Egy vidám, élelmes leány vagyok én,
Tengetem napjaim a Föld kerekén.
Sok a szép emlék, mi ideköt,
De annak, mi taszít, száma még több.
Csak egyszer hagyj el két percre
A mosoly lehervad, homály ül szememre;
Szép emlékeim kezdenek kínozni,
Rettenetes időket hivatottak hozni.
Hiába pofoznám fejem, vagy falba ütném
Tüzes vasukkal a gondolatok agyamat sütvén
Megőrjítenek, széttép a fájdalom,
Nem segít rajtam semmi szánalom.
Nem kell, hogy meghallgass, hogy kérdezz
És firtass: „Jesszus, még mindig ez?!”
Legszívesebben már elhagytam volna mindent
És kezdtem volna új életet ott fent,
Hol nem jár ember, kibántson:
Örök magány volna a barátom...
Ki nem hiányzik, nem hagy el, nem kér
Bár ajka sincs, így azon szó sem kél.
Mert a magány csak akkor bánt
Ha épp nem vagy egyedül. Lelkeden akkor szánt
Hatökrös ekével, szögesdróttal irtva azt,
Mi egykor szép volt. Helyén csak gaz.
Szenvedek, meghalnék, ordítanék, sikítanék
Fetrengenék kínomban, káoszt raknék
Minden jónak helyére, vérrel, bánattal
Borítva a gyönyörűt, öntenék imádattal
Minden ocsmányt, lúgot, savat, moslékot;
         ...
Hol én vagyok, légy egyszer ott!
Érezd, hogy becsapnak, érezd a hiányt!
Takarítsd, mit más lelkéből kihányt!
Marják bőrödet az évtizedes sebek
Akarom, hogy szenvedj, szenvedj, SZENVEDJ!
         ...
Átkokat szórok, míg én sem vagyok áldott.
Mi a fasz bajod van? Már nem is tudod,
Mitévő lehetnél: Taposs egy halottat
És testét-lelkét-mindenét kifosztva hagyd!
Egy nap talán olyan leszek, mint te
Eltiprott emberek véréből merítek.
Törölközz hát abba, hogy én voltam a hibás,
Igazad van, ki lehetne, óh mondd: KI MÁS???
         ...
Segítsen valaki, könyörgöm, halni meg,
Vagy törölni örökre az emlékeimet...
         ...
Folyhatna könnyem a végtelen időbe
De lelkem már nem puha, vagy pőre
Fel van ez vértezve, kérem, nézze!
Szögesdróttal, tűzfolyóval van ez védve!
Belül ül az őröm, az ősöreg Kém,
Lesi, de nem látja, ki néz épp felém...
Egy szinttel lejjebb hű társam, a Vágy,
Sikoltva kiált: Hol egy társ, hol egy barát?!
Vágy – önző, csak akar és akar és vak:
Nem veszi figyelembe, épp mije van.
Törne följebb, kúszna, mászna,
De sosem kapja meg, mit kívánna.
A kettő között ingázgatok én,
A Kém megfojt, a Vágy meg engedné...
Csak magadra számíthatsz, ezt tanuld meg
Egyébiránt szerzel pár keserédes évet.
Emberek jönnek, az elmúlás meg fáj.
Magadnak maradsz biztosan. De ha már nem muszáj...
         ...
Engedj, hadd törjek innen fel!
Szörnyeteg énem önmagamon lebzsel.
Értsétek végre már meg, hogy mit akarok!
Szeretni szeretnék. De nem hagyom, ha ti sem hagyjátok...

George Gordon Byron - When We Two Parted c. versének fordítása.

Búcsúnk ideje eljött
Csendesen, könnyesen,
Szívünk félig törött
Mint egy metszet az éveken,
Arcod elsápadt, hideggé vált,
Csókod még hidegebb,
Ahogy előre megmondták
Sajnálom e helyzetet.

A reggel harmatosan
Homlokomra száll --
Mintha jelezte volna
Azt, ami most átjár.
Megtört minden eskü
Híred fénnyel jár
Hallom, neved felmerül,
Szégyenébe mártják.

Előbb jelöltek téged, mint magam,
Lélekharang fülembe zeng;
Borzongás fut át rajtam --
Miért voltál olyan kedves?
Nem tudják, hogy én ismerlek,
Kis ismerhetne téged jól...
Sokáig, sokáig bánhatlak téged,
Túl mélyen, nem elmondható.

Titokban leltelek meg --
Gyászolok csendesen,
Mit szíved elfeledhetett,
Becsaphat a lelked.
Ha találkoznék véled
Ennyi év után esetleg
Hogyan köszönthetnélek?
Csendesen, könnyesen.
 

Egy letűnt kori dimenzió,
Hol mindig van több verzió,
Ahol mindenki boldog és gondtalan,
És a vidámság kortalan.
Nincs fekete, nincsen éj
Csak gazdag van, nem szegény,
Boldogtalan ott nem lehet,
Mindenki mindenkit szeret.
Ennek szomszédjában élnek
A szomorú, szótlan népek.
Pont annyi a fény, hogy láss;
Az a világ olyan nagyon más.
Senki se sír már, csak az, ki
Idekerül. Itt a Bánat lakik.
Palotája sötét, kapui csukva,
Lábainál emberek a porba hullva.
Nem véletlen ez a részletesség,
Írásomban nincs semmi képletesség.
Jártam e világban, nem is olyan régen,
Csak pillantottam a másikat egy képen.
Fogadott engem a Bánat ura,
Felesége a Magány, ketten örülnek a búra.
Árnyékos világ ez, nincs benne semmi szép,
Csak sírás, félelem, rettegés és sötét.
Ki lehet szabadulni ebből az országból,
Csak kell egy vízum előbb a másikból.
Szükség lesz egy barátra, ki ebben segít
És egy olyan iratot számodra kerít.
Nehéz ám olyan embert találnod,
A szabadságért cserébe: fel kell őt áldoznod.
Van-e elég lelkiismereted hozzá?
Hogy a mérges tőrt a kezedbe hozzák,
Szívébe kell mártanod a gyilkot,
Majd viseld el, ami vagy: gyilkos!
Segíts magadon, légy szabad,
Mégha le is kell győznöd magad.
Ki akarsz hát jutni?
Hova akarsz futni?
Csalj, ölj, hazudj,
Zárd be mögötted a kaput.
 

Az életuntság. Akarom,
Hogy láss, ahogy vagyok,
Boldog, vagy nagyon
Szomorú. Amit nem adok,
Az itt van bent.
Szedd ki. Odalent
Majd megpillanthatsz
Egy lényt. Sír, de vak
Szegény. Az vagyok ott
én. Világtalan,
parttalan, hontalan,
társtalan, hangtalan
lény. Hagyd sírni,
Míg kiszárad.
Vége lesz világának.
 

Nohát. Hali.
Valahol el kell kezdeni.
Nem kategorizálok semmit.
Nem vállalok felelősséget semmiért.